"Vannak bizonyos zenesz�mok, mik akaratlanul is egy bizonyos dologhoz k�tnek minket. Hozz� l�ncolj�k magukat egy eml�kk�phez, egy sz�vdobban�shoz, s mikor felcsend�lnek v�letlen�l a semmiben, az egykoron �rzett �rz�sek fuvallatba �ltetett darabk�j�t f�jj�k (b)el�nk.
Oly' �rdekes ez, hiszen napok, h�napok, sokszor n�ha �vek is telhetnek el �gy, hogy azt hissz�k lez�rtunk magunkban egy korszakot, de �gy hiszem ez addig nem lehets�ges, am�g a m�lt �rny�kai egy-egy ismer�s dallammal visszahozhat�ak. De ha ez igaz, akkor az �n lelkemben semmi sincs lez�rva. Ha nem akarok �nmagam paradoxonja lenni, akkor be kell l�tnom, hogy a lelkem megs�r�lt darabjait rejt� l�d�k m�g r�snyire nyitva vannak, s mint a k�gy� –csalogathat�ak l�gy sz�lammal kifel�. �s ha kib�jnak, �gy eg�szen, �n �jra a rabjuk leszek. K�rbe tekerik nyakam �s szor�tanak, �sszeroppantva sz�vem; ezer szil�nkra t�rve azt. Majd mikor a kotta v�ge szakad, elhalkulnak a hangszerek, s vony�t�an �veges lesz a csend, kicsik�t megt�rve is, de visszat�rek a mostba. Visszat�rek, �s r�j�v�k, mennyi van m�g bennem a let�nt kor k�pei k�z�l. Mennyi? Rengeteg. Rengeteg f�lelem, rem�ny s gy�sz. F�jdalom a m�ltb�l, a r�gib�l. Fekete ruh�ban olt�r el� l�pne lelkem, hisz gy�szoln� a rendet, mi bennem egykoron ott volt. Mert val�j�ban, az ismer�s dallamok m�g�tt egy sz�tesett kir�lyl�ny �ll, s most egy er�s herceg k�zd h�t s�rk�nynak negyvenk�t fej�vel, hogy �sszeszedje darabk�it."